Persze mire eljött verseny hétvégéje kicsit távolinak találtam Budapestről Kolozsvárt, főleg egyedül menni, így aztán megbeszéltem Blazsó Marcival még a horvát 4 napos versenyen, hogy akkor menjünk együtt. Igaziból kicsit beteg változatot választottam, ugyanis leautóztam Szegedre, ott felvettem Marcit, Tótkomlóson még egy emberkét, s így utaztunk le hármasban Kolozsvárra, ahol helyi magyar családoknál szálltunk meg. A meleg fogadtatás garantált volt, este 5 fogásos vacsora, s persze a pálinkát sem hagyhattuk ki, hiába tiltakoztunk. Reggelit is ígértek, így gyanútlanul nem vásároltunk be magunknak, aztán reggel én kicsit furán pillogtam, amikor nyomát nem láttam a megszokott kis tejberizs-müzli, esetleg croissant kombóm egyik összetevőjének sem. Miután üres hassal nem akartam indulni, betoltam egy tükörtojást némi tojásos-gombás felfújt és egy lekváros kenyér kíséretében, de már akkor gyanítottam, hogy lesznek ezzel még gondok. Reggeli után betekertünk a 10 km-re lévő rajthoz, amivel le is tudtuk a bemelegítést, mert már csak 20 perc volt a rajtig.
A rajtnál aztán rájöttem, hogy ez egy igazán nagy rendezvény több száz indulóval, a helyi pláza parkolójából.
A hosszabbik távot választottam már korábban, ami a korábbiakhoz képest lerövidített pályát jelentett 56.5 km-rel és közel 1700 méter szinttel, ami a nálunk megszokott csajos pályákhoz képest kicsit keményebbnek ígérkezett. Állítólag az előző években még 70 km-es volt a hosszabbik penzum a végén valami hírhedt Golgota mászással. Most rövidebb lett, de a szint és a mászás megmaradt J
Rajtnál együtt álldogáltunk a magyar csajokkal, meg a román lánykákkal, egész sokan jöttek el itthonról erre a versenyre. Cséri Szilvi közben a taktikájukat is kihallgatta, miszerint 25 km-ig majd teszik a kereket, aztán jól otthagynak mindenkit. Hm…ezen jókat nevetgéltünk, vajon kire tervezték a kereket tenni, de aztán a rajt után láttuk is, hogy úgy nyomják a helyi lányok, mintha az életükért küzdenének. Nem is esett jól a rajt, ahol rövid sík aszfalt után azonnal jött egy aszfaltos, majd terepes mászás egészen 9 km hosszan. Miután éreztem, hogy a reggelire vett tojások mindegyik változata szeretne kiugrani a hasamból, eléggé aggódtam, végig tudom-e tekerni így a pályát. Így aztán biztos ami biztos alapon próbáltam az elején jó gyorsan menni, legyen időm hánykolódni, mielőtt az összes lány utolér. Az első frissítő 15 km-nél volt, itt gyorsan vettem magamhoz vizet, meg átgaloppoztam a kis tisztáson futva, mivel a banánokat biztos távolban helyezték el az úttól J Ezzel a mutatvánnyal jól el is veszítettem a két fiút, akiket addig üldöztem, de lett helyette újabb, aki háromszor is leszorított az útról a nyomvályús részeken. Azért akkor kezdtem kicsit mérges lenni, de a sors kegyetlen, szegény nem nagyon szerette a könnyű áttéteket használni, így a következő meredek felfelén szó szerint menet közben dőlt ki az útról. Itt még láttam magam mögött Szilvit is, gondoltam is, hogy hamarosan jönnek szépen sorban, de szépen kitartottam, tömtem magamba a gélt, a banánt meg az izót, hátha feledtetik a reggelit.
Azt hiszem egyébként, hogy életemben először ettem meg egy versenyen az összes gélt, konkrétan 3 isogélt és 4 simát elfogyasztottam nagy ijedtemben, ne legyek rosszul.
A pályán folyamatosan olyan érzésem volt, hogy felfelé megyünk, mert olyan sok rövid, meredek és kevésbé meredek kaptató volt, hogy a lefeléket észre sem vettem.
Közben azért volt időm észlelni, hogy elképesztő mennyiségű birkát legeltetnek a dimbes-dombos tájon, ahol tekertünk, s persze gyönyörű volt az egész környék.
A pálya utolsó frissítője után, az utolsó 10 km-re összeért a pályánk a rövidebb távval, na itt konkrétan imádkoznom kellett, hogy ne gyaluljanak le a rövidtávos rakéták. Olyan elképesztő stílusban és tempóval közlekedtek az emberkék, hogy nem győztem szlalomozni. Bekerültem 7-8 fős bolyba, akik engem és egymást is szó szerint lökdösték le az útról. 2-3 ember áldozatul esett, aztán jött egy 3 nyilas homokos lefelé, itt meg úgy pattantak le a bringáról, hogy esély nem volt kerékpáron abszolválni a lefelé utat. Itt már hangosan röhögtem, főleg, amikor az ezt követő sziklás kis részen többen olyan mutatványokat mutattak be, hogy pár cirkuszi akrobata is megirigyelhette volna. Egyik fiúcska előttem próbált az első kerekén lemenni, s hiába kiabáltam neki, hogy engedje már a szerencsétlen féket, nem volt rá hajlandó, amit egy szépen kivitelezett dupla lutz követett, alig tudtam elkerülni, hogy én a földön landoljak.
Szerencsére még jött egy erősebb emelkedő, amin sokan leszálltak, így tekerve ott tudtam hagyni a félelmetes szekciót, de azért izgultam rendesen, hogy mikor érek már be a célba galiba nélkül. Még Bukit is megpillantottam a Merkaptból, a vége előtt 2 km-rel, így volt motiváció a célig, de már csak mögötte tudtam beérni. Csajoknál abszolút első lettem a hosszabbik távon, örültem is neki, mert nem gondoltam volna, hogy a reggeli után ezt így abszolválom.
Az eredményhirdetésig jófajta gulyás, ingyen sör, bringamosó várt minket. Főszervező Leventénk az eredményhirdetés előtt, a végére még kitalált egy kis mulatságot, a kategóriák győzteseit versenyeztette gyerekbringákon, mulatságos volt….
A magyarok igen sikeresek voltak, Elit fiúknál Blazsó Marci nyert, Szalay Péter 2.helyen ért célba. Elit csajoknál Cseh Roni, Kiss Mónika, Cséri Szilvi lett a sorrend. A 18 év feletti nőknél pedig Bartos Juci harmadik lett, amire már csak itthon döbbentünk rá, amikor kiderült, hogy a kategóriájukban egy fiú ment végig egy lány névre szóló rajtszámmal.
Ezt azért sajnálom, mert a szervezők igen sok szép ajándékkal halmozták el a dobogósokat, s szegény Juci még a megérdemelt dobogós képét sem tudta így megszerezni.
Summa summarum klassz verseny volt, ha rajtam múlik, igyekszem idén minél több ilyen jóhangulatú s csodás helyen rendezett román maratonra elmenni.
Roni
