A túra a mindössze 80 négyzetkilométernyi Velencei-hegységet járja be, amelynek a legmagasabb pontja 352 m. Ez persze semmit sem vesz el hangulatos völgyeinek és különleges képződményeinek az értékéből.
Sukoróról indulunk, ahonnan rövid betonút után egyből felmászunk a pincék és nyaralók között az Éva-forrás fölé. Innen pazar kilátás tárul elénk az egész Velencei-tó nádassal borított felszínére. Innen továbbhaladva hamar megérkezünk az Angelika-forráshoz, ahonnan a forrás hangulatos völgyében egy kellemesen kanyargós ösvényen csorgunk lefelé. A völgy vége felé már elhagyjuk azt, mivel egyre mocsarasabbá válik a talaj. Ezt követően kisebb hullámos homokos szakasz után elérünk az Ingókövek területére. Felmászunk a Pandúr-kőhöz, majd tovább a Kockához és a Pogány-kőhöz, ahonnan egy másik szemszögből csodálhatjuk meg a Velencei-tavat.
Ezután hátat fordítunk a tónak, és a régi katonai gyakorlópályát keresztezve a Pátkai-víztározóig gurulunk. Hangulatos gátján végigkerekezünk, és továbbhaladunk Lovasberény régi kastélyáig. Útközben több halastó mellett elhaladunk, ahol bivalyokat is láthatunk fürdőzni. A kastély mára már eldzsungelesedett erdején áthaladva felismerhető egykori tündöklésének képe. A kertbe vezető lépcsőn üldögélve pedig kicsit feltöltődhetünk.
A falut elhagyva még haladhatunk kicsit a helyiek kis erdei suhanós ösvényein, majd betonúton mászunk fel a Meleg-hegyre. Itt még megcsodáljuk a Likas-követ, mielőtt leszáguldunk a hegy gyors, hullámos, lekerekedett kövekkel tűzdelt nyomain. Ezután még felmászunk Sukoró hagyományőrző házai mellett, mielőtt végleg visszaérünk a buszhoz.
Erre a túrára bátran jelentkezhetnek azok is, akiknél a hideg időben végig pihent a bringa, vagy csak mostanában kezdtek barátkozni a terepkerékpározással.
Aki szeretné valamelyik tesztbringánkkal bejárni a túrát, az a tesztbringák menüpont alatt válogathat magának. A tesztbicajjal való részvétel plusz 10 000 Ft költséggel jár.
Akik nem jelentkeznek és nem fizették be a részvételi díjat 3 nappal a túra előtt, azoknak nem tudjuk biztosítani a részvételt!
A befizetés lehetőségeit az útinfó menüpont alatt találod.

Túra. nap


38,2 km

588 m
Technikai szint:
Kondíció szint:
Ezeket a tesztbringákat visszük a túrára:
- Minimumként elvárt 10 km / órás átlag tempó terepen.
- Üzembiztos kerékpár.
- Sisak használata kötelező!!!
- Minimum 2 liter folyadék tárolására alkalmas eszköz.
- Meleg ruha, mert délutánra lehűlhet a hőmérséklet.
- A részvételi díj befizetése legkésőbb a túra előtt 3 nappal. A lehetőségeket az útinfo menüpont alatt találod.
Túrán résztvevő tagok
1. Fizli György
2. Tóth Bálint
Ár: 5000 Ft
Tartalmazza:- Az útiköltséget
- A kerékpár szállítást kisbusszal
- A túravezető díját
- Minimális létszám 6 fő maximális létszám 9 fő.
- Tesztkerékpár használat: 10 000 Ft.
- Akik maguk oldják meg a leutazást és a helyszínen csatlakoznak hozzánk, azokra is a teljes részvételi díj vonatkozik.
- A kiutazás és a túra kényelme, biztonsága és színvonalának növelése érdekében 2017. január 1-jétől akisbuszberles.hu cég biztosít számunkra 2 db új Ford Transit típusú kisbuszt. Mindkét busz első és hátsó fűtéssel és hűtéssel van ellátva és minden ülés külön dönthető.
Indulás vasárnap reggel 10.00-kor a bolttól.
Bepakolunk a buszba, felteszük a bringákat a trélerre, és elindulunk a Velencei-tóhoz, Sukoróra. Előreláthatólag 11.30-kor érkezünk meg.
Fontos, hogy aki nincs bejelentkezve, és nem fizeti ki a túra díját 5nappal a túra előtt, az nem tud részt venni a programon.
A túra díját előzetesen készpénzben vagy bankkártyával tudod fizetni a boltunkban, vagy átutalással a bankszámlánkra (New Exit Kft. - OTP Bank 11702081-20003816-00000000). Ha túra valamilyen oknál fogva elmarad, akkor a befizetett összeget készpénzes fizetés esetén visszakapod. Kártyás fizetés illetve átutalás esetén a boltunkban tudod levásárolni az összeget, vagy egy következő túrán jóváírjuk számodra.
Erre azért van szükség, mert a buszt nekünk előre le kell foglalnunk, és ezt így tudjuk biztosítani.
A kiutazás és a túra kényelme, biztonsága és színvonalának növelése érdekében 2017. január 1-jétől akisbuszberles.hu cég biztosít számunkra 2 db új Ford Transit típusú kisbuszt. Mindkét busz első és hátsó fűtéssel és hűtéssel van ellátva és minden ülés külön dönthető.
Akik maguk oldják meg a leutazást és a helyszínen csatlakoznak hozzánk, azokra is a teljes részvételi díj vonatkozik.